Sziasztok!
Részemről mély csalódással és kínzó fizikai fájdalommal zárult az Erdélyi Túra.
Ne kérdezzétek h melyiket viselem nehezebben?
Elestem, hazafelé jövet…
Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor az úton fekszik a motor, ÜVÖLT, mert ez eséstől kiakad a gáz… feltápászkodsz, megpróbálod felemelni de a fájdalomtól elszáll minden erő a karodból… a motor csak fekszik, hörögve ÜVÖLT, a kereke forog a levegőben.
Meg sem tudod mozdítani.
Körbe nézel de a motoros társaid akikkel indultál és akikkel elvileg együtt túrázol, km -ek óta nincsenek sehol!
Tudom, hogy az esés benne van a pakliban, nem is ez fájt igazán.
De az is benne van hogy egy túra során így elszakadunk?
Mert akkor erre azt mondom, hogy köszönöm, de én ilyen paklival nem akarok játszani!
Nem akarok most itt mélyen szántó elmélkedésbe fogni, aki ott volt az úgy is tudja h mi történt.
A lényeg, le kell vonnunk a következtetést és újra kell gondolnunk az EGYÜTT MOTOROZÁS hogyanját.
Igen, megérintett a dolog, hazudnék ha azt állítanám h a helyzet kapcsán nem volt bennem rossz érzés.
De a hiányolt társaim tegnap otthon meglátogattak, aminek örültem és ezzel el is szállt belőlem a keserű szájíz.
Köszönöm, így hát most újult erővel gyógyulok!
