Túra
-
- Hozzászólások: 782
- Csatlakozott: 2011.04.21., csüt. 15:18
- Tartózkodási hely: Nyékládháza
- Kapcsolat:
Re: Túra avagy menni, vagy nem menni?
Jani bátyám!
Délután még erősen morfondíroztam, hogy valahogy tompítsak a csalódottságodon, amit mellesleg már akkor sem értettem, most meg már egyáltalán nem értek. De most már nem tompítani igyekszek, hanem magyarázattal szolgálni a „lustaságunkra”.
Belátom, hogy bizonyára jóleső érzés, amikor valaki szervez egy túrát, aztán örömmel láthatja, ahogy a jó társaság összejön, jó a hangulat, tartalmas a program, és később is lesz miről beszélni.
Te pedig bizonyára belátod, hogy sokunknak lenne igénye hasonlóra, de egyéb elköteleződéseink miatt (munkahely, család) nem tudunk előre ígérkezni. Nyilván elhatározás kérdése is a dolog, de egy program vonzereje sok-sok tényező függvénye; amit nem ismerünk, nem tudunk, azért nem tudunk lelkesedni sem. A részvételi lehetőség pedig megint többtényezős, amit sokszor nem látunk fél évre előre. Éppen ez utóbbi miatt szoktam az erdélyi túrán való részvételemet az utolsó napokban eldönteni – talán olyan is volt már, hogy nem is mondtam, hogy megyek, egyszerűen mentem.
Szeptemberben TLaciékkal kerültünk egyet a Transalpinán. Laci feldobta a lehetőséget, én mentem. Nem volt hosszas előrefoglalás, előkészítés, egyszerűen pár nappal előtte elhatároztam, és mivel úgy jött ki a lépés, mentem. Ezesetben teljesen előre tudott volt, hogy a Transalpinán való végigmotorozás lesz a program – tudtam, jártam már ott, és szívem szerint minden motorozható hónapban visszamennék…
De ez a program számomra olyan vonzerővel bír (és bírt), hogy ezt hajlandó voltam/vagyok még azon az áron is vállalni, hogy előre tudom, 2x350km-t motorozok egy 200km-es élményért.
Sajnos nem jártam még Koltón (sem). Talán majd valamelyik évben. De valószínű, hogy ha már arra, és odafelé veszem az irányt, akkor ezt majd egy többnapos (és nem egy hétvégi) program keretében fogom tenni.
Nem vagyunk egyformák. Sajnálom, ha a „csapat” csalódást okoz a szervezőknek, és miután a fórumot rendszeresen olvasom, tudom, hogy van olyan is, akinek már többször is.
Az a véleményem, hogy aki szervez, az viselje emberhez méltóan annak a kockázatát, hogy nem jól sül el a dolog - még akkor is, ha egyébként egyáltalán nem ő tehet róla. Elég húzós problémákon is túllendült már ennek a csapatnak néhány együttmotorozó tagja anélkül, hogy felelősöket kerestünk volna, vagy ujjal mutogattunk volna a másikra.
De az efféle viselkedés egy még el se kezdett túra okán – szerintem - nemhogy építené a közösséget, hanem épp ellenkezőleg.
Maradva az objektivitás talaján: te 2 hónapja írtál ki egy túrát, ami (akkorhoz képest) 8 hónap múlva lesz. Tényleg kútbaesettnek kell tekinteni egy tervet, ha az első 2 hónapban nem telik be a létszám?!
"Jó környéken" lakok. Nem, nem elit a hely. Csak az utcában rajtam kívül még (ha jól számolom) 5 motoros lakik. A szomszédom az egyik főszervező, aki szokott keseregni, amikor nem jön össze a "létszám". De lassan kinövi ő is. Miért is keseregne? Kötelezhet bárkit is, hogy márpedig vasárnap délutánonként a Bükkben kell benzingőzzel teleordítani a természet csendjét? Ugye nem... De tartalmasabbnak ígért túrán sem voltam még úgy, hogy mindenki ott lett volna... Nem lehet mindig, mindenkinek jó az időzítés...
A fentiekre való hivatkozással - a magam nevében mindenképpen -, a többiek nevében pedig egyetértésük esetén kikérem magamnak ill. magunknak a túrákon való részvétel alapján történő minősítést. Az ilyesmi elvakult motoros klubokban "szokás", ahol szinte semmibe veszik az emberek magánéletét, helyette csak az számít, hogy hány köbcentis motorral, hány réteg bőrben, és hány motoros találkozón vett részt az illető. Szerintem a CX-es klub nem erről szól.

Üdv.
Pesta
Pesta
-
- Hozzászólások: 761
- Csatlakozott: 2011.02.20., vas. 19:23
- Kapcsolat:
Re: Koltó-i túra
semegijanos írta:Szevasztok !
FIGYELEM !!!!!!!!Változás történt az Észak-Erdély Koltó-i túra időpontjában és a részvételi díj vonatkozásában ! A Koltó-i Virág Panzió tulajdonosa 2018.július 14/15-n tud minket fogadni, a tervezett időponttól 2018.július 7/8 eltérően egy héttel később. Előleget is kért 20.000Ft-t, amit a társaságnak megelőlegeztem, és átutaltam a számlájára. Aki jelentkezett és jelentkezni fog, attól 2.000 Ft/fő előleget kérek átutalni a feleségem számlájára. Bank neve: ERSTE Bank, szála tulajdonos neve: Semegi Jánosné. számlaszáma:11991119-97440310-00000000.
Tehát az új időpont 2018.július 14/15!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1. Semegi János
2. Nagy Laci
3-4.Sütő Bálint + 1 fő
5. Klock János
6-7.Rudi + 1 fő
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára semegijanos 2018.01.23., kedd 15:11-kor.
- fgyozo
- Hozzászólások: 3816
- Csatlakozott: 2009.10.22., csüt. 16:32
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Túra
17933 Pesta !
Köszönöm h vetted a farádtságot hogy össze szedd a gondolataidat, és még be is gépeld.
Így most nekem már nem kell, elég csak 1 mondat az egyetértésemet kifejezvén.

Kellemes dugó_mozgást, a párban
- fgyozo
- Hozzászólások: 3816
- Csatlakozott: 2009.10.22., csüt. 16:32
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Túra
17934 semegijanos
Örömmel nyugtázom h meggondoltad magad és erőt vettél és mégis belevágsz.
Most hívott a Klock Jani, így kérésére utalom az Ő és Rudi + 1 fő részvételi előlegét.
Ahogy jeleztem én is evidenciában tartom a lehetőséget ám a Pesta által az imént
szépen összeszedett okból kifolyólag nem jelentem ki h jövök és nem írom fel magam
a listára.
Viszont mondom, örülök h meggondoltad magad és azért az utaláshoz hozzá csapom a magam
előlegét is vállalván h "elúszik".
A túra időpontjához közeledve még jelzek h tényleg tudok-e jönni.

- papa
- Hozzászólások: 109
- Csatlakozott: 2014.04.08., kedd 22:14
- Tartózkodási hely: Abádszalók
- Kapcsolat:
Re: Túra
Szia Jani!semegijanos írta:Oké papa ! Ez már megtörtént máskor is veled !
A nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttem, hogy lemondom a Koltó-i gurulást ! Talán, minden motoros tagunk életében egyszer már járt Koltón, és a helyszínen a teraszon elszavalta magában a "Szeptember végét " !
Nagyon sajnálom a langyos hozzá állást !
Igen, valóban megtörtént egyszer bekerültem kórházba, ez a második, itt az időpont változás szólt közbe ami nem rajtam múlott, mert tényleg szerettem volna elmenni mert arra még nem jártam és apum azon a környéken volt katona főleg ez az érv szólt mellette. A repülőjegyet meg az előző napokban vásároltam meg kettőnknek elővételeben, mert így harmadába került, ugyanis nem mindegy, hogy 90 ruppó vagy 35.
Ezt nem magyarázkodásnak szántam ezek tények.
Tudod én is sok túrát szervezek (gazlapos, szocimotoros, öregfiúk) de ha változás van az időpontban vagy bármi másban, én először megkérdezem és csak utána lépek tovább.
Amit ma meg tehetsz, ne halazd holnapra, mert nem-biztos hogy megéred.
-
- Hozzászólások: 761
- Csatlakozott: 2011.02.20., vas. 19:23
- Kapcsolat:
Re: Túra
Bocs papa !!
-
- Hozzászólások: 70
- Csatlakozott: 2014.05.06., kedd 22:40
- Kapcsolat:
Re: Túra
Üdv mindenkinek!
Jani bácsi én is szeretnék jelentkezni+ 1 fő a feleségem , tegnap este nagyon elcsüggedt, hogy elmarad, ma lesz neki meglepi, hogy mégis megyünk. Bocsika de mennyi pénzt és hová kell utalnunk kettőnknek.amint válaszolsz már küldjük is a pénzt. köszi!
Jani bácsi én is szeretnék jelentkezni+ 1 fő a feleségem , tegnap este nagyon elcsüggedt, hogy elmarad, ma lesz neki meglepi, hogy mégis megyünk. Bocsika de mennyi pénzt és hová kell utalnunk kettőnknek.amint válaszolsz már küldjük is a pénzt. köszi!
-
- Hozzászólások: 761
- Csatlakozott: 2011.02.20., vas. 19:23
- Kapcsolat:
Re: Túra
Szevasz Tibi !
Nagyon örülök Nektek ! Olvasd a túra 17934-t! Köszi !
Nagyon örülök Nektek ! Olvasd a túra 17934-t! Köszi !
-
- Hozzászólások: 761
- Csatlakozott: 2011.02.20., vas. 19:23
- Kapcsolat:
Re: Koltó-i túra
8-9. talpastibi + 1 fősemegijanos írta:semegijanos írta:Szevasztok !
FIGYELEM !!!!!!!!Változás történt az Észak-Erdély Koltó-i túra időpontjában és a részvételi díj vonatkozásában ! A Koltó-i Virág Panzió tulajdonosa 2018.július 14/15-n tud minket fogadni, a tervezett időponttól 2018.július 7/8 eltérően egy héttel később. Előleget is kért 20.000Ft-t, amit a társaságnak megelőlegeztem, és átutaltam a számlájára. Aki jelentkezett és jelentkezni fog, attól 2.000 Ft/fő előleget kérek átutalni a feleségem számlájára. Bank neve: ERSTE Bank, szála tulajdonos neve: Semegi Jánosné. számlaszáma:11991119-97440310-00000000.
Tehát az új időpont 2018.július 14/15!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1. Semegi János
2. Nagy Laci
3-4.Sütő Bálint + 1 fő
5. Klock János
6-7.Rudi + 1 fő
-
- Hozzászólások: 190
- Csatlakozott: 2010.01.04., hétf. 14:46
- Kapcsolat:
Re: Túra
semegijanos írta:
semegijanos írta:
Szevasztok !
FIGYELEM !!!!!!!!Változás történt az Észak-Erdély Koltó-i túra időpontjában és a részvételi díj vonatkozásában ! A Koltó-i Virág Panzió tulajdonosa 2018.július 14/15-n tud minket fogadni, a tervezett időponttól 2018.július 7/8 eltérően egy héttel később. Előleget is kért 20.000Ft-t, amit a társaságnak megelőlegeztem, és átutaltam a számlájára. Aki jelentkezett és jelentkezni fog, attól 2.000 Ft/fő előleget kérek átutalni a feleségem számlájára. Bank neve: ERSTE Bank, szála tulajdonos neve: Semegi Jánosné. számlaszáma:11991119-97440310-00000000.
Tehát az új időpont 2018.július 14/15!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1. Semegi János
2. Nagy Laci
3-4.Sütő Bálint + 1 fő
5. Klock János
6-7.Rudi + 1 fő
8-9. Talpastibi + 1 fő
10. Scheibli Ferenc (utaltam)

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 8 vendég