Oszy!
2013-ban voltam a Hondánál (Honda Safety). 2 napos tréning volt.
Nem állíthatom, hogy felesleges lett volna, de kicsit sokalltam a tantermi időt. Viszont a díjért cserébe adnak egy motort, amivel a tréning során gyakorolsz, és ha eldőlsz vele, akkor sincs semmi, mert jól fel vannak bukócsövezve. Bár a CB/CBF/NC elég messze áll a motorjainktól, ezt-azt azért meg lehet tanulni.
1-2 instruktor volt, lassú volt a körforgás, kicsit sokat kellett várni, mire újra sorra kerültél egy-egy gyakorlatra.
Az idén áprilisban voltam a RILI-nél. Szintén 2 napos volt az alaptréning.
Tantermezés nincs, a fóti Auchan parkolójának egy része volt elkerítve a célra. (Ez azért ne riasszon el senkit, a közúton sem felporszívózott aszfalton megyünk! Egyébként ők lombfúvóval lefúvatták az aszfaltot előző nap.)
Nagyjából 6-fős csoportokra voltunk szedve, minden csoportnak, ill. minden gyakorlatnak (amelyek párhuzamosan is mentek a 2. napon) külön instruktora volt, így nem kellett sokat unatkozni, mire rám került a sor. Többet motoroztunk, mint pihentünk.
A képzés számottevően olcsóbb (32 vs. 45), de ide saját motort kell vinned.
Az instruktorok egyébként mindkét helyen nagy tudású motorosok.
Bármelyiket merem ajánlani (utóbbit talán inkább), már csak azért is, mert egy vezetéstechnikai képzés mindenkinek jól jöhet. Ugyanakkor azt is el kell mondjam, hogy a CX-ek futóműve, fékje finoman szólva is elmarad a mai motorok színvonalától (de még a húszévesekétől is), így ha valaki mégis CX-szel vág neki a tréningnek, akkor ne szegje kedvét, ha egyik-másik gyakorlatot nem tudja megcsinálni.
MÉGVALAMI:
Egy dolog a tréning, és egy másik az ott tanultakat alkalmazni tudni. Akinek van lehetősége rá, az tréningen kívül is gyakoroljon, mert az a lelke az efféle tudásnak. Az ösztönöket, beidegződéseket nagyon nehéz felülírni, trenírozni kell az agyat, meg az izmokat, hogy adott helyzetben mit tud a motor és a motoros. Néha szinte hihetetlen dolgokat...!

Üdv.
Pesta