Szia Győző (meg a többiek, ha olvassák..)!
Az a helyzet, hogy még szinte azon melegében olvastam a válaszodat, de őszintén szólva nem tudtam, mit írjak hozzá.
Van egy olyan betegségem, hogy szeretem kicsit túlgondolni a dolgokat, és olyan dolgok foglalkoztatnak, amelyek talán nem is kellene, hogy eszembe jussanak.
Ahogy mondják, minden ember magából indul ki, és ez akármennyire közhely is, többnyire igaz, hiszen mindent magunkhoz mérve ítélünk meg. Szóval amiket összehordok itt, meg a korábbi hozzászólásaimban, az nyilván az én gondolataimat tükrözi, és bár úgy látom, hogy nem divat már érzésekről, élethelyzetekről, meg efféle komoly dolgokról csevegni, azért ezúton jelzem a tisztelt tagságnak, hogy én bizony szívesen olvasnám más véleményét is erről a témáról. Még akkor is, ha csak érintőlegesen CX-es a dolog, mondjuk éppcsak annyiban, hogy az illetőről tudjuk, hogy van, volt, vagy lesz CX-e...
Akármennyire is a CX az összetartó kapocs, mindettől függetlenül mindannyian emberek vagyunk, és ez egy olyan dolog, amit nem kell, hogy a CX tartson életben - egyszerűen azért, mert az, hogy "ugyanolyan" motorunk van, még jelent sokat. Látni kell, hogy a CX-esek köre is százféle emberből tevődik össze. A CX az indíték az ismerkedésre, a vélelmezett hasonszőrűség azonban korántsem garantált, szóval az, hogy van mivel kapcsolatban szóba elegyedni, még nem jelenti azt, hogy ez mindig is működni fog.
(Itt és most szeretném leszögezni, hogy ez az utóbbi bekezdés még véletlenül sem célozgatás bárkire nézve!)
A közösségi tér gyakorlatilag megszűnt létezni, amire nyilván rásegített a COVID is. A FB-on tájidegen vagyok annak ellenére, hogy egyébként rendszeresen látogatom, de ott egy tízsorosnál hosszabb eszmefuttatás már sokak számára megterhelő. Senkinek nincs ideje semmire, mégis meg vagyok róla győződve, hogy mindez csak azért van, mert áttolódott a hangsúly a virtuális élettérre, és észre sem vesszük, el is ment egy nap...
Elég durván felpörgött a világ. De ez nem volt magától értetődő, szerintem az emberek miatt van. Amióta létezik az online tér, azóta mindenki mindent azonnal akar. (Mint ahogy én is gyors választ remélek a hozzászólásomra, pedig magam sem írok azonnal választ - főleg, ha nem tudom, hogy hol is kezdjem.)
Nálunk is eltolódott a hangsúly abba az irányba, hogy tanulni kell, hol magunkért, hol meg a gyerekkel, hol meg csak azért, mert itt van előttem a net, és szinte minden érdekel. (Na jó, azért ez nem egészen így van...)
Hetek (és nem 1-2, mert az nálam még a "pár hét" kifejezést sem érdemli ki), szóval eltelik mondjuk 2 hónap, mire kinyitom a garázs ajtaját, bebambulok, és látom a motorokat, és közben azon agyalok, hogy vajon mit adnak ezek az életemhez? Az élmények már a múlté, a lelkesedés szintúgy, és egyre gyakrabban foglalkoztat a gondolat, hogy ezekkel nekem kellene valamit kezdenem, és nem az örököseimnek. Merthogy nekik valószínűleg csak nyűg lenne. Számukra ezek a motorok "apám gyűjtőmániájának eredménye", nekem meg maga volt a szerelem.
Teljesen megértem Lichtenberger (Jani?) döntését. Eladta a gépet, másfelé szán több figyelmet a továbbiakban. Az ember nem tud ezerfelé szakadni, de még csak ennyifelé figyelni sem, szóval előbb-utóbb ki kell egyelni a sorokat, mert van az úgy, hogy fontosabbá válik az, ami addig nem volt annyira fontos.
Mostanában én is mással foglalkozok, sokat ülök számítógép előtt (MySQL, PHP, HTML a legaktuálisabbak), és egyúttal a saját érdeklődési köröm "kiterítésével" próbálom a gyerekeket is orientálni, mert nagyon nincs könnyű dolguk. Minket annak idején egy Rubik-kocka is hónapokig le tudott kötni, a mai gyerekeknek ettől meg sokkal több inger kell ahhoz, hogy az érdeklődésük fennmaradjon bármi iránt is. Közben totális ellentmondásosságot látnak a való világ és a propaganda között, de annak örülök, hogy ezt legalább már észreveszik. (Sokat "neveltem" őket, hogy figyeljenek rá, de ettől függetlenül a helyes utat nem tudom nekik megmutatni, csak felvázolni néhány lehetőséget...)
De azt sem tudom megmondani, hogy ténylegesen mi, vagy mi lesz az, ami majd akkora örömöt ad nekik, mint nekem annak idején az első CX-em, és az első találkozás a CX-esekkel.
Egyúttal válaszolnék a második hozzászólásodban felvetett dologra is: emlékeim szerint valahogy a Zemplénben, talán Bózsván volt az a bizonyos CX-es találkozó, ahol késő délutánra/estére voltunk csak vendégek, aztán el is indultunk haza. Szerintem ott találkoztunk először. Azt még Döme szervezte. A pontos dátumra nem emlékszek, csak arra, hogy 2004 kora őszön lehetett, mert akkor már úton volt az első gyerekünk, aki 2005 áprilisában született meg.
Az meg, hogy motorral vagyunk azonosítva, abban semmi meglepőt nem látok. Én magam is motorokat kötök az emberekhez, netán még fordítva is: néha a motorokat magam elé képzelve tudom felidézni a hozzájuk tartozó arcokat.
Ennyi.
Tényleg jó lenne életjelet látni a többiektől is. Arról már álmodni sem merek, hogy újra a jéghideg Békás-patakban merítkezzek meg, már nem biztos, hogy kibírnám, de az a vödrös-gombapörkölt talán még megismételhető lesz, ha lesz rá lehetőségünk...

Üdv.
Pesta