Magamról: A motorozást egy Simsonon kezdtem, mely nem tartott sokáig. Aztán eltelt jó 22 év, és 39 éves koromra, nem tudom honnan jött, hogy kellene egy nagy motor. Vettem egy Jáwa 350-et. Nem sokat mentem vele, inkább szerelgettem. Eltelt 3 év, és valami komolyabbat szerettem volna. Hosszas keresgélés, olvasgatás után került képbe a CX, majd bukkantam erre az oldalra, és hamarosan összeismerkedtem néhány taggal, akik segítségemre voltak egy számomra megfelelő motor vásárlásába. Bár nem ezért indultunk el, de a sors így hozta. A motorvásárlásról a Blog-ban találtok több információt. Ezen a motoron éreztem először azt az érzést, az első úton, az őszvégi nagy hidegben, hogy nehéz leszállni róla. (Na nem azért mert összefagytam.) Ez volt a CX 500B. Majd néhány év múlva sikerült hozzájutni egy CX650E-hez kosárban. 2 évig restauráltam, utánna pedig sajnáltam használni. Eltelt néhány év, eladó lett a kollégám megkímét Kawasaki GTR1000-es túra motorja, (mely hazánkban nem túlságosan ismart típús), de szerintem árérték arányban nagyon-nagyon jó motor. Nagyon szerettem! Ismét eltelt néhány év, a két 30 év feletti motor hely igényét, és fentartartási költségét mérlegelve, hosszas vívódás után, fájó szívvel megváltam a CX650E-től, eladtam mindkét motort, és megvettem F.Győzőtől az akkor épp eladóvávált motorját. Így lettem szinpatizáns. |